Üdvözöllek a Lélekzugoly honlapon!

“A természet mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük.” C.G. Jung

Talán már közhely, hogy a mai ember eltávolodott a természettől, próbálja magát leválasztani az évszakok és a napszakok változásáról, még a saját testének üzeneteitől is. Egyre több kutatás köti össze ezt az eltávolodást, leválasztást a ma oly gyakori lelki problémákkal. Az Anyatermészet és a pszichénk közötti kapcsolat mélyen, valahol az ősmúltban gyökerezik. A ráhangolódás a természet körforgására elevenen tartja a lelki életet. Az évkörben egyszerre van jelen a változás és az állandóság. A természet megnyugtat, inspirál, új perspektívákat nyit meg kívül és belül. Mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen felemelő egy szép táj, egy séta az erdőben, egy magas hegy vagy éppen egy tó vagy síkság látványa. Egyre több az olyan kezdeményezés életmód és a mentálhigiénés területén is, amely a természettől való elkülönülés helyett az azzal való harmóniára helyezi a hangsúlyt.

A Lélekzugoly egy olyan hely, ahol megélheted ezt a harmóniát. Szeretnélek a segítségével elvezetni a természet, az évkör, az ünnepek és a testünk szimbólumain át, a művészetterápia, a relaxáció és a szimbólumterápia segítségével egészen a lelked legmélyebb zugába, a saját Lélekzugolyodba. Segíteni, hogy meg tudd élni ezeket a változásokat, és meghallhasd a saját lelked énekét a Természet rezdüléseiben.

„Ha engedjük, hogy az év körforgása hasson ránk, olyan erőkre teszünk szert, amelyek segítik önmagunk mélyebb megértését. Csak ezáltal érezhetjük meg, hogy milyen finom szálakkal fűződünk ahhoz a világhoz, amelybe beleszülettünk.” C.G. Jung

Hogyan tudom segíteni az utadat?

A honlap és a blog anyagai bárki számára szabadon hozzáférhetőek. A blogon az adott időszak, hónap legfontosabb történéseit, ünnepeit, szimbólumait, lelki vetületeit foglalom össze. A természet körforgása vallásfüggetlen, de az ünnepek, jeles napok, szimbólumok alapját a mindennapi életünket leginkább átható zsidó-keresztény  és magyar hagyományok adják. Emellett kisebb-nagyobb mértékben megjelennek benne egyéb, elsősorban ókori görög, római, kelta, germán, indián távol-keleti motívumok is. Az időszak kapcsán kapcsolódunk az asztrológiai , ezekre, mint az adott időszak vonatkozásainak szimbólumaira tekintünk. A blogbejegyzések végén találsz néhány elgondolkodtató kérdést, feladatot is a témakörhöz kapcsolódóan.

Ha nem szeretnél lemaradni az az adott időszak tematikájáról, iratkozz fel az ingyenes Évkör Inspirációs Hírlevélre.

A Lélekzugoly Facebook oldalán értesülhetsz az újdonságokról, új blogbejegyzésekről, de követhetsz minket Instagram, Pinterest és Twitter oldalunkon is. Ha szeretnéd megosztani a gondolataidat, élményeidet, megéléseidet, csatlakozz a zárt Lélekzugoly – Évkör Inspirációs Csoporthoz. Néhány kérdés megválaszolása és a csoportszabályok elfogadását követően fogadjuk a jelentkezésedet.

Szeretnél mélyebbre kalandozni lelked ösvényein? Vegyél részt az induló csoportokon vagy jelentkezz be egyéni segítő folyamatra. Ha a tér és az idő nem engedi, hogy személyesen vegyél részt ezeken az alkalmakon, az online programokra is bejelentkezhetsz, amelyek segítségével távolról, saját tempódban tudsz haladni, élményeidet, tapasztalataidat online térben megosztva.

Az általam alkalmazott módszerekről röviden

A mentálhigiénés segítő beszélgetés során időt, támogató, biztonságos teret és valódi figyelmet kapsz az olykor oly nehéz érzelmek, gondolatok kimondására. Ezek kimondása, megélése lehet az első lépés a változásra, változtatásra, a helyzet elfogadására. Te és az általad hozott téma áll a folyamat középpontjában, én csak kísérlek, nem adok tanácsot. Hiszen Te vagy a saját életed legjobb szakértője, az én feladatom csak a tükör felmutatása, amiben megláthatod Önmagad. Benned születik meg a felismerés, a megoldás, a számodra helyes út, és ezáltal válnak elérhetővé a belső erőforrásaid. A nehéz érzelmek, gondolatok kimondása felszabadító, és addig lekötött energiákat mozgathat meg. Ezáltal csökkenhet a belső feszültséged, új ajtók nyílhatnak meg, és visszaszerezheted a lelki egyensúlyodat.

A coaching folyamat sokban hasonlít a mentálhigiénés segítő beszélgetéshez, de egy kicsit más a fókusz. Szintén Te hozod a témát, és a folyamat során ezt átfogalmazzuk konkrét céllá. Elgondolkodtató kérdések, feladatok mentén egy más szemszögből láthatod meg az élethelyzetedet, a problémádat, az elakadásaidat. Ezekből merítve felderítheted, aktiválhatod a saját erőforrásaidat, ezzel belülről katalizálva a céljaid elérését.

Az általam alkalmazott relaxáció az autógén tréning módszerén alapul. Autogén, mert az a cél, hogy külső behatás nélkül, magunktól jussunk el ebbe a nyugodt, relaxált állapotba; tréning, mert erre folyamatos gyakorlással meg kell tanítani a testünket és az elménket. A relaxáció során a testet tudatosan ellazítjuk, a cél a lelki béke, megnyugvás elérése. A relaxáció során a felvesszük a kapcsolatot a testünkkel, a belső világunk felé fordulunk. A megjelenő érzeteket, érzéseket elfogadóan fogadjuk. A relaxáció során a pihent, nyugodt állapot elérése a cél, hosszútávon gyakorolva nyugodtabb életvitel, jobb közérzet érhető el.

A Katarzisz Komplex Művészetterápia során relaxált állapotban, az évszakhoz, tematikához kapcsolódó vers, zene és szimbólumok segítségével hívunk meg belső képeket, amelyeket utána valamilyen technikával megjelenítünk. A megjelenő belső képek és maga az alkotó folyamat felszabadít, így aktiválódnak az érzelmekben megrekedt energiák. Az alkotásokat együtt megnézzük, reagálunk rá, de ami fontos, nem elemezzük! Ne tartson vissza, ha úgy gondolod magadról, nem tudsz szépen rajzolni, itt nem szükséges rajz vagy művészeti tudás. Nincsenek elvárások, csak elfogadás, felszabadulás és áramlás.

Az Intermodális Mesepszichológia során magyar népmesékkel, népmesei elemekkel dolgozunk. A népmese olyan általános, mélyen gyökerező szimbólumokat, viselkedésmintákat jelenít meg, amelyek az egyéni értelmezések, asszociációk, kapcsolódási pontok, külső és belső képekkel való megjelenítés által segítenek szembesülni, szembenézni önmagunkkal. Egyben mintát ad a megoldásokra, erőforrásokat mobilizál, ha hagyjuk hatni. És ekkor kel életre a valódi mese, a Te saját meséd. Mindehhez a folyamathoz maga a mese ad biztonságos keretet.

A Meditáció – Imagináció – Szimbólumterápia során relaxált állapotban képeket hívunk meg adott tematika alapján. A megjelenő belső kép, emlék, gondolat a pszichés energiánk megtestesülése, ami így kézzel foghatóvá, kezelhetővé válik. A meditációs élményfeldolgozás során a tudatosítás, az élmények integrálása a cél, valamint átbeszéljük a megjelenő képek egyéni szimbolikáját asszociációk, analógiák segítségével, kapcsolódva az adott szimbólum általános és kulturális jelentésköréhez, hogy ezáltal is közelebb kerüljünk a tartalom belátásához, megértéséhez, érzelmi átalakításához, a benne rejlő erőforrásainkhoz.

A személyes és online programok során ezek a módszerek kombinálva, a témához igazítva kerülnek alkalmazásra. A kérdések, feladatok kapcsán egyéb módszerekből is merítek, mint például a rajzelemzés, erdőfürdő és egyéb coaching irányzatok.

Lélekzugoly Blog

Üdvözöllek a Lélekzugoly blogon! A bejegyzések segítenek ráhangolódni az Évkörre, a Természet ritmusára, megismerkedni az adott időszak lelki vonatkozásaival, szimbolikájával, a kiemelt napokkal és ünnepekkel. A természetre hangolódás elevenen tartja a lelket. A természet örökös megújulása, körforgása segít elfogadni a saját változékonyságunkat. Segít, hogy meghalljuk a lelkünk énekét a Természet rezdüléseiben.

Tovább az aktuális blogbejegyzésre

Ez az oldal az EU-s előírásoknak megfelelően sütiket használ. Kérem, engedélyezze a sütik felhasználását! További információ: info@lelekzugoly.hu

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás