Érett apai minőség – az Augusztus lelki üzenete

Augusztus a nyári forróság, az aratás, az új kenyér hónapja. Ilyenkor a természet gazdagsága vesz minket körbe. A Tűz elem, a Nap melege uralja az energiáit, amely éltető és pusztító is lehet. Tudnunk kell megtalálni ezek közti egyensúlyt.

..."ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.
Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem."...
Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz (részlet)

Általános leírás

Az Augusztus a Nyárutó időszaka. A hónap elején még a perzselő hőség és a szárazság jellemző, de a hónap végén beköszönt az Ősz szele is. További nevei: Kisasszony Hava, Szent Jakab Hava, Új Kenyér Hava, Szűz Hava.

Az ókori rómaiaknál a régi neve „Sextilis”, azaz hatodik volt, mert ebben az időben az év tíz hónapból állt. Az Augustus uralkodása alatti naptárreform idején illesztettek be két új hónapot, az egyiket a császár magáról, azaz a felvett Augustus névről nevezte el. Amiatt választotta ezt a hónapot, mert életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban történt. Az „augustus” elnevezés az „augur” madárjóslásra vezethető vissza, amely a szerencsés jóslatokra utal, szerencse jelentésű. A történelem folyamán ezt követően a legtöbb uralkodó felvette az Augustus jelzőt.

A hónap megjelenítője egy tüzes ifjú, aki lángszínű ruhát és szárazságtűrő virágokat visel, jobb kezében a Szűz jelét, bal kezében az Augusztus terményeit tartalmazó kosarat tartva. Más ábrázolása Démétér/Ceres – aki a Szűz Havának olümposzi védnöke – kalászkoszorúval, kévével, kígyófogattal. Egyéb ábrázolásain általában az ilyenkor esedékes mezőgazdasági munkák, például aratás jelenik meg.

Az Augusztus energiái

A Természet ilyenkor eláraszt minket a gazdagságával. Ezt a bőséget meg kell tudni élni. Ez a színek és ízek tombolásának ideje. A gabona aratásának fontos időszaka, de egyéb terményeknek is ez az érési ideje.

A Július passzív, töltekező női energiái után ez az apai minőség, az érettség, felelősség-teljesség, az aktivitás és cselekvés időszaka.

A hónap egyik uralkodó eleméhez, az Oroszlánhoz hasonlóan ez a Tűz elem, a szenvedély időszaka. De figyelni kell, mert a Tűz hatására bennünk tomboló energiák – a Nap erejéhez hasonlóan – nem csak éltetők és érlelők lehetnek, hanem pusztításba is átcsaphatnak.

Az Augusztus lelki üzenete

Ez a célok, az azok felé való törekvés, tehát a cselekvés időszaka. Ide kapcsolódik a megmérettetés a külvilágban, az elismerés iránti vágy témája is. Felmerülhetnek bennünk a kérdések: Hogyan állok jelenleg a céljaimmal? Mely igényel több fényt, és melyet kell elengednem? Milyen a kapcsolatom a cselekvéssel? Életem mely területén lenne szükségem több önérvényesítésre? Hogyan kezelem a megmérettetéseket?

Ez az időszak megtaníthat minket, hogy meg kell találnunk az egyensúlyt a belső Tűz kapcsán – hogy felizzon, éltessen és érleljen, és ne pusztítson. Megkérdezhetjük magunktól: Az életem mely területén lenne szükséges több Tűz? És mely területein van túl sok a belső Tűzből? Mennyire találom meg az egyensúlyt a belső Tűzben?

A hónap egyik témaköre az Apával való kapcsolat, amelyhez a hatalom témaköre is kapcsolódik. Ez lehet a külső hatalommal való kapcsolatunk, valamint a saját hatamunkhoz való viszonyunk is. Milyen a kapcsolatom az Apámmal és az életem fő Apa-figuráival? Hogyan viszonyulok a hatalomhoz? Hogyan tudom kezelni a saját hatalmamat? Tudok vele élni? Mi irányítja az életemet?

Érett apai minőség - az Augusztus lelki üzenete
Érett apai minőség – az Augusztus lelki üzenete
Felhasznált irodalom
  • Antalfai Márta: Alkotás és kibontakozás. A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata. Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány, 2016.
  • Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium. Csokonai Kiadó Kft., 1997.
  • Molnár V. József: Kalendárium – Az esztendő körének szokásrendszere. Ős Kép Kiadó, 2009
  • Basilius Doppelfeld: Szimbólumok II.: Ember és idő (bencés lelkiségi füzetek 18). Bencés Kiadó, 1998.
  • Czárán Eszter: Világnak Virága. Szerzői kiadás, 2005
  • Bajzáth Mária: Kerek élet fája – Jeles napok mesekalendáriuma. Lampion Könyvek, 2022
  • https://jelesnapok.oszk.hu/prod/nyito

Inspirációs feladatok

Keress olyan verset, idézetet, haikut, ami leginkább kifejezi számodra az Augusztus energiáit! Mire tudnád ezt használni leginkább a jelenlegi életedben?

Készíts kollázst a hónap terményeit felhasználva az Augusztus energiáinak pozitív és negatív megjelenéséről! Adj képet az alkotásnak! Hogyan jelennek meg benned ezek az érlelő és pusztító energiák?

Menj ki a természetbe, szívd magadba az energiáit! Csukd le a szemed, vegyél néhány mély lélegzetet! Minden kilégzéssel engedd el a feszültséget, a lehúzó energiákat! Engedd be magadba a belső hatalom érzését! Hagyd, hogy megjelenjenek benned ennek kapcsán érzések, gondolatok, színek, emlékek! Ha haza értél, készíts ezekről egy rajzot, és adj címet a képnek!

Megosztanád a gondolataidat, tapasztalataidat? Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Ha nem szeretnél lemaradni az aktuális időszak lelki tartalmairól, szimbolikájáról, iratkozz fel Hírlevelünkre.

Ez az oldal az EU-s előírásoknak megfelelően sütiket használ. Kérem, engedélyezze a sütik felhasználását! További információ: info@lelekzugoly.hu

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás