Egyensúly és hála – az őszi napéjegyenlőség és Mabon ünnepe

A Mabon a kelták második aratásünnepe, amely az őszi napéjegyenlőség idejére esik. Lehetőséget ad a számvetésre és a hálára. A fény és sötétség egyensúlya a lelki életünkbe is a harmónia igényét hozza el.

"Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak, miként a tűz és a víz, a föld és az ég, a hideg és a meleg." 
Vavyan Fable

Általános leírás

Ez az időszak sok kultúrában aratásünnep, amellyel hálát adnak az az évi terményekért és bőségért. Az őszi napéjegyenlőséghez legközelebb eső teliholdat aratóholdnak hívják, ennek időpontjához kötötték az aratási ünnepeket.

A Mabon (vagy Modron) a kelták őszi napéjegyenlőségre eső aratásünnepe. A név nem ősi kelta eredetű, hanem az 1970-es években került bevezetésre. A „Mabon ap Modron” isten nevének rövidítése, amelynek jelentése „az Anya fia”. Ez a második betakarítás ünnepe: a gabona már learatásra került, a Nyár utolsó gyümölcseinek, a szőlőnek, a dióféléknek(dió, fenyőmag, makk) a begyűjtése még tart.

Ez az évkör alkonya. Ezen a ponton a kelta Isten végérvényesen meghal, elindul a túlvilágra, és magával viszi a Nap melegét és fényét. Beköszönt a hidegebb idő. Az Istennő várandós, megkezdi az utolsó trimeszterét. De már vénasszony. Fájdalmában követi szerelmét a túlvilágra. A távozással az erejét, a Természet erejét is magával viszi: a növényzet hanyatlásba fordul, a falevelek sárgába váltanak és hullani kezdenek.

Kapcsolódó égtáj a nyugat. A régi kelták hite szerint a túlvilág – az Avalon (Almák Szigete) vagy Nyár országa – nyugaton van. Ide távoznak a halottak lelkei. Színei a barna, a sötétvörös és a krém, mindegyik az Őszt idézi meg.

Mabon energiái

Az őszi napéjegyenlőségkor a nappal fénye és az éjszaka sötétje teljes egyensúlyban van. De a látszólagos egyensúly ellenére már a sötétség kerül főszerepbe: a napok sötét szakaszának hossza nőni kezd. A Természet elcsendesedik, a Nap ereje és az energia lecseng. A levelek sárgulni és hullani kezdenek. Az állatokat behajtják a legelőről. A vadászidény is megkezdődik.

Ez a Télre való felkészülés, a betakarítás és raktározás időszaka. És a számvetésé: milyen termények értek meg, mit tudtunk learatni, begyűjteni. Mit raktározunk el, és mit hagyunk hátra. Elmélkedhetünk a múlton.

Ez az alvilágba történő alászállás ideje, hiszen megindulunk a sötétség felé. A mély és egyben teremtő sötétség irányába, hogy megmártózzunk, és a kreativitásunk és spiritualitásunk kincseivel térjünk vissza a fénybe. Mint a mag, ami ilyenkor szintén a sötét földbe kerül: a megújulás mélyben rejtőző forrása, amely Tavasszal majd újra a fénybe vágyik. Így ide tartoznak az alvilághoz kapcsolódó istenek és istennők, például Perszephoné, Innana, Istar vagy Freya.

Az ünnephez kapcsolódó szimbólumok az Alma, a Gránátalma és a Bőségszaru. Az Alma ötágú csillagot formázó magháza az univerzum egységét biztosító öt elem jelképe; a teljesség, a bölcsesség, az útmutatás szimbóluma. Az Almafa a hiedelem szerint határvonal két világ között, valamint megvéd a gonosztól. A Gránátalma magjai a Földanya terményeinek sokaságát szimbolizálja, valamint Perszephoné történetén keresztül az alvilághoz is kapcsolódik. A Bőségszaru egy terményekkel, gyümölcsökkel és virágokkal teli szarv; a bőség és jószerencse szimbóluma.

Mabon lelki üzenete

A Mabon egy aratásünnep, így számba vehetjük a learatott terményeinket, és élvezhetjük az efölötti örömünket. Ezen az ünnepen megélhetjük a bőséget, és még inkább a hálát ezért a bőségért. Hogy úgy fogjuk fel a velünk megtörtént jó és rossz dolgokat, hogy mindegyik egy tapasztalás, amivel gazdagodhattunk. Alkalmat ad a kérdések átgondolására: Milyen terményeket tudok learatni? Mit hozott az elmúlt év? És mit vett el? Megbántam valamit az elmúlt időszakomban? Valamit, amit megtettem? Vagy valamit, amit elmulasztottam?

A napéjegyenlőség a fény és árnyék egyensúlya, amely minket is arra szólít, hogy megéljük és elfogadjuk a bennünk élő ellentéteket, és azok egyensúlyát, harmóniáját. És hogy a bennünk élő árnyéknak is meglássuk a szerepét és hasznát. Felmerülhet bennünk a kérdés: Mit jelent számomra az egyensúly? Hogyan tudom megteremteni magamban a harmóniát? Hogyan tudok megmaradni a növekedésben az év sötét felében? Milyen dolgok bukkanhatnak fel ebben a sötétségben?

Egyensúly és hála - az őszi napéjegyenlőség és Mabon ünnepe
Egyensúly és hála – az őszi napéjegyenlőség és Mabon ünnepe; a kép forrása: yin-yang-7483695_Peace,love,happiness képe a Pixabay -en
Felhasznált irodalom

Inspirációs feladatok

Keress egy műalkotást, Dixit kártyát vagy bármilyen képet, amely kifejezi számodra a Mabon energiáit! Mely energiára lenne most leginkább szükséged?

Keress képes újságokból, magazinokból képeket, és készíts kollázst arról, hogy mit adott számodra az elmúlt év, és mit vett el! Adj címet az alkotásnak!

Menj ki a természetbe, ha tudsz, egy gabonaföldre, és szívd magadba az energiáit! Csukd le a szemed, vegyél néhány mély lélegzetet! Minden kilégzéssel engedd el a feszültséget, a lehúzó energiákat! Engedd be magadba az egyensúly érzését! Hagyd, hogy megjelenjenek benned ennek kapcsán érzések, gondolatok, színek, emlékek! Ha haza értél, készíts ezekről egy rajzot, és adj címet a képnek!

Megosztanád a gondolataidat, tapasztalataidat? Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Ha nem szeretnél lemaradni az aktuális időszak lelki tartalmairól, szimbolikájáról, iratkozz fel Hírlevelünkre.

Ez az oldal az EU-s előírásoknak megfelelően sütiket használ. Kérem, engedélyezze a sütik felhasználását! További információ: info@lelekzugoly.hu

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás